



Sziasztok, a nevem Bodnár Tamás, Természetfotósként dolgozom Magyarországon. Fényképeimet eddig több mint 20 alkalommal állították ki világszerte, mint például Lisszabon vagy New York. De mint minden történetnek, ennek is van kezdete. Kezdjük ott...
Tíz-tizenegy éves voltam, amikor apa ideadta bridgefényképezőjét, hogy készítsek néhány felvételt. Szerencsém volt, mert egy hattyú állt előttem, mögötte az egyik legszebb naplementével. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor beleszerettem a fotózásba. Nagyobb szünet után 2017-ben kaptam egy új fényképezőgépet. Elkezdtem tanulni az alapokat és fejlődni, amennyire csak tudtam. 2019 márciusában megvásároltam az első DSLR-emet, egy Canon EOS 250D-t. Sok száz órányi Youtube-videó, valamint könyvek segítségével, több mint 20.000 fotó után az egyik képem 2020 februárjában jelent meg a barcelonai Valid World Hall Galériában.
Azóta összesen 22 kiállításon nyerték el képeim a zsűri és a szavazók elismerését. Legnagyobb szenvedélyem Magyarország és Közép-Európa madárvilágának figyelése és fotózása, de természetesen hosszú a lista azon helyekről vagy állatokról, amelyeket mindenképpen szeretnék lencsevégre kapni.
Célom egy nemzetközi galéria létrehozása, ahol a hozzám hasonló feltörekvő fotósok munkáit mutatnánk be a nagyvilágnak, lehetőséget adva az áttörésre és képességeik fejlesztésére.
Kiemelt csoportos kiállítások:
Az év természetfotósa 2019
2020.08.07.-09.
THE SPACE, Vancouver, Canada
Az év természetfotósa 2020
2021.12.9.-11.
Coningsby Gallery, London, Anglia
Az év fekete-fehér fotósa 2021
2022.02.22.-26.
Agora Gallery, New York, USA
A legjobb fekete-fehér
2022.04.29.-05.01.
PH21 Gallery, Budapest, Magyarország
Az év fotósa 2022
2022.12.30.-31.
Coningsby Gallery, London, Anglia
Egyébb helyszínek:
-
Valid World Hall, Spanyolország
-
BBA Circle, Németország
-
Blank Wall Gallery, Görögország
-
Espaço Espelho D’auga, Portugália
-
Laurent Gallery, Ausztrália
-
Galleri Kontrast, Svédország
-
Modeka, Fülöp-szigetek
-
BSIDE Gallery, Ausztrália
-
6x6 Centre,Ciprus
Egyéni kiállításaim:
Madarak a parkban - Magyarország
2022.08.01.-15.
Nyír Pláza, Nyíregyháza, Magyarország



